Ungár Péter: rendezni kell a gyógypedagógusok bérezését

Ungár Péter: rendezni kell a gyógypedagógusok bérezését

Az LMP szerint a gyógypedagógusok jelenleg teljesen megalázó fizetésre számíthatnak, ezért a kormánynak rendeznie kell a bérezésüket. Erről beszélt az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta,

a nem megfelelő bérezés miatt idén tovább nőtt a gyógypedagógushiány az iskolákban, ennek következtében nehezebbé vált a speciális helyzetben lévő diákok tanévkezdése.

Példaként említette, hogy a legtöbb gyógypedagógus havi nettó 200 ezer forint alatti bérrel kénytelen beérni, külföldi munkavállalás esetén azonban akár azonnal többet kereshetnek az itthoni iskolaigazgatóknál is.

“Az LMP a helyzet javítása érdekében továbbra is a szociális és az egészségügyi bértábla egységesítését, a gyógypedagógusi pótlék 5 százalékról 15 százalékra emelését, valamint az ágazat pályakezdői fizetésének emelését sürgeti”

– fejtette ki Ungár Péter.

Kapcsolódó cikkek