illusztráció

Több gyógypedagógusra lenne szükség

Több gyógypedagógusra lenne szükség

A sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyermekek ellátásában egyre nagyobb gondot okoz, hogy számuk gyorsabban nő, mint az őket fejlesztő, segítő szakembereké, Ezt írta hétfői lapszámában a Népszava.

Jelenleg mintegy 9700 gyógypedagógus, logopédus, konduktor dolgozik a köznevelésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2019/2020-as tanévre vonatkozó gyorstájékoztatója szerint.

“Ez csökkenést jelent, tavaly év végén ugyanis valamivel több mint 10 000 szakembert foglalkoztattak ezen a területen”

mutat rá a lap.

Ezzel szemben az idén mintegy 2 300-al több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint egy évvel korábban, számuk 93 800-ra nőtt. Közülük 10 300 integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelik őket. Általános iskolába 56 500 SNI-s diák jár a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.

A szakemberhiányt jelzi az is, hogy egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: míg a 2010/2011-es tanévben 19 500 tanuló részesült gyógypedagógiai oktatásban, a 2018/2019-es tanévben 16 000 – olvasható a Népszavában.

Kapcsolódó cikkek