Ungár Péter: minél hamarabb zárják be a Mátrai Erőművet

Ungár Péter: minél hamarabb zárják be a Mátrai Erőművet

Az LMP országgyűlési képviselője ellenzi a Mátrai Erőmű üzemidő-hosszabbítását, és azt várja a kormánytól: ne hosszabbítsa meg az erőmű 2025-ig tartó üzemidejét.

Ungár Péter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta: az utolsó működő nagy szénerőmű bocsátja ki az ország üvegházhatást okozó gázmennyiségének 14 százalékát.

Emlékeztetett a kutatók egységes álláspontjára, miszerint már csak tíz év maradt a klímaváltozás káros hatásainak megfékezésére, és arra is, hogy Magyarország különösen kitett a globális felmelegedésnek.

“A kormány még nem hozott döntést az üzemidő hosszabbításáról”

– mutatott rá, ugyanakkor hozzátette, az öt- vagy tízéves hosszabbítás gátolja a klímacélok megvalósítását.

Ungár Péter hangsúlyozta: az LMP azt is várja a kormánytól, hogy találjon lehetőséget az erőműben foglalkoztatottak elhelyezésére a fenntartható energiaszektorban, valamint azt, hogy mondja meg, mikor lesz szénmentes a magyar energiaellátás.

A politikus kérdésre elmondta: a Mátrai Erőmű az áram- és hőellátás jelentős részét adja, azonban egy elavult technológiájú erőmű.

Egy másik kérdésre azt felelte: az LMP a főváros IX. kerületében a polgármesterjelöltek közül a független Baranyi Krisztinát támogatja. Ellenfele Jancsó Andrea, aki korábban az LMP tagja volt, azonban kilépett a pártból.

Ungár Péter kérdést kapott Kövér László házelnök kijelentéséről is, amely szerint a kormány nem mondott le a közigazgatási bíróságok felállításáról, később még napirendre veszi azt. Az LMP politikusa ezt úgy értékelte, a házelnök valószínűleg “azt fecsegte ki”, hogy ha Trócsányi László volt igazságügyi miniszternek sikerül uniós biztossá válnia, és a Néppárt ismételten enged a Fidesznek, akkor azután újra előveszik a kérdést.

“Ez az óvodában a ki lopta el a zsírkrétát, nem én kategóriája a nemzetközi politikának”

– fogalmazott.

Kapcsolódó cikkek