Ungár Péter: haladéktalanul rendezni kellene a közszféra béreit

Ungár Péter: haladéktalanul rendezni kellene a közszféra béreit

Az LMP szerint súlyos következményei lehetnek annak, ha a kormány ennek nem tesz eleget.
Ungár Péter, az ellenzéki párt parlamenti képviselője szerdán, budapesti sajtótájékoztatón a többi között arról beszélt: a szociális szektorból már most 15 ezer ember hiányzik, ráadásul sok dolgozó hamarosan nyugdíjba vonul.

A képviselő szerint a megoldás az lenne, ha egységesen, az alapbér szintjén rendeznék a szektor jövedelmeit, ami után a tízéves gyakorlattal rendelkező szakképzett munkavállalók jövedelme érzékelhetően több lenne a pályakezdőkénél. Emellett a szociális bértáblát az egészségügyihez kellene igazítani, hiszen sokszor ugyanolyan feladatokat látnak el mindkét ágazatban.

A politikus nem tartja elégségesnek a kormány által bejelentett béremelést, mivel az alapvetően a pótlékokra épül, így nem oldja meg a bérfeszültségeket. Hohn Krisztina képviselő hozzátette: a pedagógusok, az önkormányzati köztisztviselők és a kulturális szektorban dolgozó közalkalmazottak sem érzik, hogy munkájukat megbecsülné az állam. A tanárok közül sokan elhagyják a pályát.

Hozzátette, frakciója ezért több törvényjavaslatot is benyújt a jövőben, hogy elősegítse a béremelést a közszféra több ágazatában is. Hangsúlyozta, szükségesnek tartják a diplomás bérminimum bevezetését, hogy a felsőfokú végzettségűek ne a garantált bérminimumot kapják.

 

Kapcsolódó cikkek