LMP: meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt

LMP: meg kell védeni a közalkalmazotti státuszt

Az LMP országgyűlési képviselőcsoportja közleményben tudatta, hogy újra benyújtja azt a politikai nyilatkozatot, amellyel az Országgyűlés tiszteletét fejezi ki a közalkalmazottaknak a közszolgálati feladatok színvonalas ellátásáért, egyben elismeri azt, hogy az állam működőképességének biztosítása szempontjából a közszféra alkalmazottaira kiemelt felelősség hárul. Az Országgyűlés fideszes többsége egyszer már leszavazta javaslatukat, ahogy írták, szerintük most eljött az idő és a lehetőség, hogy korrigálják korábbi döntésüket.

“A kormány ugyanis módszeresen kiüresíti és leépíti a közalkalmazotti bértáblát és jogállást. Ez már megtörtént a kulturális területen és a szakképzésben dolgozók esetében, továbbá az alapítványi átállással sok felsőoktatási munkavállalónál is. A közalkalmazottak közül a legrosszabb helyzetben a szociális dolgozók és az önkormányzati dolgozók vannak, így az ő támogatásuk kiemelten fontos állami feladat kell hogy legyen.

Változtatni kell azon a kialakult gyakorlaton, hogy ma Magyarországon az állam a legrosszabb munkáltató.

Rendkívül károsnak tartjuk, hogy a közfeladatok színvonalas ellátásához, valamint a kizárólag a jogszabályok alapján szabályozott feladatok elvégzéséhez szükséges stabilitás és biztonság egyre több állami területen szűnik meg, és mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy ezt a folyamatot megállítsuk. A politikai nyilatkozatunk benyújtása ezt a célt szolgálja” – fogalmazott Hohn Krisztina és Ungár Péter, az LMP két országgyűlési képviselője.

Kapcsolódó cikkek