A rendőrök bérének emelését sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke.
Sas Zoltán kifogásolta, hogy a kormánytöbbség leszavazta ezzel foglalkozó, a jövő évi költségvetés tervezetéhez benyújtott indítványát.
“Nem elég, ha csak szép szavakkal jutalmazzák a rendőreinket; tettekre van szükség, elsőként is fizetésemelésre”
– fogalmazott.
“A jelenlegi gazdasági helyzetben, az emelkedő árak mellett a rendőri bérekből már nagyon nehezen lehet boldogulni”
– tette hozzá ki Sas Zoltán, majd azt mondta, mindannyiunk érdeke, hogy az ország biztonságát felügyelő vagy a magyar – és ezzel az uniós – határt védő emberek tisztességes bért kapjanak.