illusztráció

Bordélyházat működtető, fiatal nőt vettek őrizetbe Budapesten

Bordélyházat működtető, fiatal nőt vettek őrizetbe Budapesten

Prostitúció elősegítése miatt őrizetbe vettek egy 27 éves nőt, aki a gyanú szerint egy budapesti belvárosi lakásban bordélyházat üzemeltetett. Ez olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Azt írták, hogy a 27 éves N. Adrienn, aki csütörtöki elfogásakor is bűnügyi felügyelet alatt állt hasonló bűncselekmény miatt, tavaly decembertől bérelte azt az V. kerületi lakást, amelyben a gyanú szerint bordélyházat üzemeltetett.

Egy szexuális szolgáltatást hirdető internetes oldalra különböző fantázianeveken regisztrált két 21, egy 19, egy 25 és egy 26 éves nőt, akiknek találkozóit az oldalon megadott telefonszámokon ő szervezte meg.

“A prostituáltnak a szexuális szolgáltatásért kapott pénz felét, továbbá napi kétezer forintot kellett leadniuk”

közölte a rendőrség.

A házkutatáson a nyomozók egyebek mellett szexuális segédeszközöket, valamint egy füzetet is találtak, amelyben N. Adrienn pontos kimutatást vezetett arról is, melyik prostituált mennyi pénzt keresett. A bérelt lakás mosókonyhájában egy bőröndben borítékokat találtak, amelyekben a lányok “fizetései” voltak előkészítve.
A rendőrök kezdeményezték a bordélyházat üzemeltető nő letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek