"Szent István öröksége lehetővé tette a túlélést hazánknak"

"Szent István öröksége lehetővé tette a túlélést hazánknak"

Navracsics TiborNavracsics TiborSzent István öröksége, a kereszténység és az államiság lehetővé tette a túlélést hazánk számára a legnagyobb válságok időszakában is. Erről beszélt az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a veszprémi augusztus 20-ai ünnepségen csütörtökön. 

Több mint húszezren voltak kíváncsiak az augusztus 18-án tartott tehetség napjára, amelyen a Polgár testvérek játszottak szimultán sakkversenyt a látogatókkal, délután pedig a Virtuózok tehetségei fiatal olasz zenészekkel közösen tartottak komolyzenei koncertet – ismertette. A hét másik kiemelkedő eseménye az augusztus 20-ai államalapítás ünnepéhez kapcsolódó programsorozat volt, amelyre szintén több ezren voltak kíváncsiak – közölte a kommunikációs vezető. A magyar pavilon augusztus 20-án is egyedi programokkal várta a látogatókat – írta. A programsorozat az Expo főutcáján promenáddal és aratófelvonulással indult, majd a magyar pavilonban ünnepélyes keretek között megáldották az ősi alakor búzából készült új kenyeret.

Bemutatkozott a Halasi Csipkeház és a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület Kézműves Közössége, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége pedig kézműves mesterei pedig betekintést adtak a magyar népművészetbe. Az estét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Junior Príma Díjas zenészeinek előadása, majd Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész koncertje zárta – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó cikkek