Sikeresen munkálkodott az LMP erdővédő csoportja

Sikeresen munkálkodott az LMP erdővédő csoportja

A zöld párt 80 fa kivágását akadályozta meg vasárnap a tóalmási Andrássy-kastély természetvédelem alatt álló parkjában. Erről beszélt Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Az LMP egy közösségi oldalra kikerült bejegyzésből tudta meg, hogy favágókat toboroznak a park matuzsálem korú fáinak kivágására, amit végül a helyszínen a párt aktivistái és Kanász-Nagy Máté országgyűlési képviselő segítségével akadályoztak meg – mondta el Bakos Bernadett. Ismertetése szerint a 30 hektár területű kastélyparkot 1974-ben nyilvánították védetté, és a tulajdoni lap jelenleg is tartalmazza a természetvédelmi terület megjelölést, így minden esetben engedélyhez kötött a fák kivágása.

 “A helyszínen a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány képviselője azonban nem tudott engedélyt bemutatni, azzal érvelt, hogy a kastélypark már nem természetvédelmi terület, de végül elállt a fák azonnali kivágásától”

– közölte Bakos Bernadett. Az LMP további lépéseket tervez az ügyben, megkeresi a Pest megyei kormányhivatalt is, hogy tisztázza a hely státuszát és megakadályozza a további fakivágásokat.

Az LMP képviselője úgy értékelt, ez az ügy is azt mutatja, hogy a természeti kincsek védelmében határozott kiállással kell fellépni, mert így képesek megakadályozni a természetpusztítást.

Emlékeztetett, az LMP online erdővédő szolgáltatást indított a magyar erdők és természetvédelmi területek védelmében, és arra kér mindenkit, hogy jelezze, ha tudomására jut, hogy valahol az országban természetvédelmi területen akarnak fákat kivágni. Bírálta a kormányt és úgy értékelt: nem fakitermeléssel és természetvédelmi területek megcsonkításával, hanem a megújulók arányának bővítésével, illetve energiahatékonysági programokkal kellene kezelni az energiaválságot.

Kapcsolódó cikkek