Szabó Tímea felidézte, hogy a kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a baloldal továbbra is háborúpárti.
Az állítást “szemenszedett hazugságnak” nevezte és kiemelte, hogy a büntető törvénykönyv szerint aki veszélyhelyzet idején nagy nyilvánosság előtt valótlan tényt állít vagy híresztel, nyugtalanságot és zavart keltve az emberek körében, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A Párbeszéd úgy gondolja, hogy a miniszterelnök és “fideszes társai” is kimerítették ezt a tényállást, hiszen valótlanul állítják és terjesztik nagy nyilvánosság előtt, hogy az ellenzék, többek között a Párbeszéd is háborúpárti – mondta Szabó Tímea, hozzátéve: pártjának nem maradt más választása, mint hogy feljelentést tesz.
“Ilyen nyugtalan helyzetben, amikor valóban háború zajlik a szomszédunkban, akkor ilyen felelőtlenül, ilyen aljas politikai célokkal elkövetve egy miniszterelnök nem viselkedhet”
– fogalmazott Szabó Tímea. Arra szólította fel Orbán Viktort, hogy “fejezze be az álhírek terjesztését”!
Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, azt javasolják Orbán Viktornak, “amit ő ajánlgatott mindenkinek egy évvel ezelőtt: stratégiai nyugalmat”.
Amikor a Fidesz “álbékepárti” határozati javaslatában olyan mondatok szerepelnek, hogy a világ lassan belesodródik egy új világháborúba, az biztos, hogy ebben az egyébként is feszült nemzetközi helyzetben csak olajat önt a tűzre – értékelt. Leszögezte, hogy az Ukrajna melletti kiállás sem Magyarországot, sem más országokat, sem az EU, sem a NATO tagjait nem fenyegeti azzal, hogy belesodródnának a háborúba. Attól viszont lehet félni, hogy Magyarországon nyugtalanul alszanak és kelnek az emberek, mert az egész életükre árnyat vet a háború eszkalációjáról szóló “fideszes rémítgetés” – tette hozzá.