forrás: pixabay.com

Révész Attila: végsőkig kitartottunk

Révész Attila: végsőkig kitartottunk

A sportigazgató szerint a végsőkig kitartottak Török László vezetőedző mellett, akit hétfőn Milos Kruscic váltott a Kisvárda Master Good labdarúgócsapatának kispadján.

“A végsőkig kitartottunk, de közben fel kellett készülnünk más lehetőségre, ezért folyamatosan vizsgáltuk a piacon lévő edzőket. Amikor egy szakmai koncepciót kértem a csapat hullámvölgyből való kilábalására, akkor nem kaptam kielégítő választ, ezért döntöttem végleg a váltás mellett”

– fogalmazott az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában a tavaly ezüstérmes, jelenleg hatodik Kisvárda sportvezetője, aki elárulta, a folyamatot felgyorsította, hogy Újpesten szerződést bontott Milos Kruscic, akivel már korábban is tárgyalt.

A kinevezett szerb szakemberről úgy vélekedett, hogy pozitív személyisége van és hasonló futballszemléletet képvisel, mint amit a klub.

Révész kifejtette, hogy a szezon során “egy pici plusz hiányzott” a győzelmekhez, ezt pedig a fókusz hiányában látta, de azonnali javulást vár, mivel “új edzővel új ingerek érik a játékosokat, így mindig felpezsdül az öltöző”. A Kisvárdának továbbra is a dobogós helyezés a célja, Révész szerint ez teljesíthető, mivel “nüansznyi különbségek vannak” a klubok között. Hozzátette, a kisvárdai játékosok szombaton “felajzott bikaként lépnek majd pályára” a harmadik Puskás Akadémia ellen, amelyet győzelemmel utol is érhetnek pontszámban.

A Kisvárda négy nyeretlen bajnoki találkozó után fogadja a felcsúti együttest.