Párbeszéd: a Dunaferr helyzetének megoldásához befektetőre van szükség

Párbeszéd: a Dunaferr helyzetének megoldásához befektetőre van szükség

Olyan befektetőre van szükség a Dunaferr esetében, aki "teljes terjedelmében" folytatja az acélgyártást Dunaújvárosban. Erről beszélt a Párbeszéd elnökségi tagja szombaton, online sajtótájékoztatóján.

Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere kiemelte, mindez nem csak a dunaújvárosiak érdeke, hanem nemzetgazdasági érdek is.

“Háborús időkben elképesztően nagy hiba lenne elengedni az acélgyártást Magyarországon”

– tette hozzá.

Az ellenzéki politikus emlékeztett, a kormány nemrégiben döntött arról, hogy fél évre biztosítja a dunaferres munkavállalók bérét. A Párbeszéd elnökségi tagja szerint ez megnyugtató a Dunaferrben dolgozók számára, azonban továbbra is kérdés, hol késlekedik az új befektető. Rámutatott, néhány hónappal ezelőtt a gyár akkori vezetése mintegy 13 milliárd forintot kért arra, hogy fenn tudják tartani a termelést. Akkor a kormány ezt nem támogatta, most viszont 16 milliárd forintot ad kölcsön.

“A gyárnak akkor van lehetősége visszafizetni majd ezt a kölcsönt, amit a bérgarancia-alapból kaptak a munkabérek kifizetésére, ha folytatódik a termelés a gyárban”

– mondta Szabó Zsolt, jelezve, most azt látják, hogy nem megy a kohó, nem működnek a hengerművek és alig működik a kokszoló.

“Ahhoz, hogy a vasmű túl tudjon élni, arra van szükség, hogy beinduljon a termelés és teljes terjedelmében folytatódjon az acélgyártás Dunaújvárosban”

– jelentette ki a város alpolgármestere.

A dunaújvárosiak várják az új befektetőt, azonban kérdéses számukra, hogy a kormány most miért kölcsönt ad, miért nem valódi megoldást, egy befektetőt biztosít a gyár tovább éléséhez – mondta Szabó Zsolt.

Kapcsolódó cikkek