Keresztes László Lóránt (archív)

Keresztes László Lóránt: a kormányoldal bármikor képes meglopni a nemzetet

Keresztes László Lóránt: a kormányoldal bármikor képes meglopni a nemzetet

Az LMP frakcióvezetője szerint a kormánypártiak a felsőoktatás alapítványokba szervezésével bebizonyították, hogy bármikor, még egy súlyos világjárvány idején is képesek meglopni a nemzetet, elárulni a magyarokat.

Keresztes László Lóránt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány hónapokon át becsapta az egyetemeket és hazudott az Országgyűlésben. Azt hazudták, hogy történelmi szintű fejlesztések kezdődnek a felsősoktatásban, az intézmények megőrizhetik autonómiájukat, ehelyett azonban

“fideszes gyámság alá helyezték azokat”

– mondta.

Felrótta, január óta hangoztatta a kabinet, hogy uniós forrásból 1500 milliárd forint jut fejlesztésre, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban most azt jelentette be, hogy az uniós keretből semmi nem jut erre; Orbán Viktor pedig még büszke is arra, hogy az egyetemek kiszervezése mögött politikai okok állnak.

Eközben kötelezettséget vállaltak arra, hogy a Kínai Kommunista Párt egyetemére többet költ az ország, mint a teljes magyar felsőoktatásra egy év alatt.

Keresztes László Lóránt azt is sérelmezte, hogy vidéken már egyáltalán nem maradt állami egyetem. Ugyanakkor közölte, hogy a kormányváltás után az egyik legfontosabb feladat lesz az egyetemi autonómia helyreállítása, a reformokat pedig konszenzussal kell megtervezni.

Kapcsolódó cikkek