A tábornok miatt aggódnak Gyurcsány Ferenc pártjában

A tábornok miatt aggódnak Gyurcsány Ferenc pártjában

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés honvédelmi bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a Fidesz vasárnapi rendezvényén, a miniszterelnök évértékelőjén egyenruhában megjelent volt vezérkari főnökök és tábornokok miatt. Ezt közölte a testület DK-s alelnöke kedden.

Vadai Ágnes közleménye szerint a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy tábornokok a Fidesz pártalapítványának rendezvényére katonai egyenruhában ültek be, szégyent hozva magukra, és méltatlanná válva hivatásukhoz és katonai esküjükhöz.

“Az észak-koreai pártkongresszusok képeit idéző akVadai Ágnes közleménye szerint a rendszerváltás óta nem volt példa arra, hogy tábornokok a Fidesz pártalapítványának rendezvényére katonai egyenruhában ültek be, szégyent hozva magukra, és méltatlanná válva hivatásukhoz és katonai esküjükhöz.

– fogalmazott.

Vadai Ágnes azt írta, a DK kezdeményezni fogja a honvédelmi bizottság azonnali összehívását, és írásbeli kérdéssel fordul a honvédelmi miniszterhez, hogy kiderüljön: ki adott engedélyt arra, hogy a Magyar Honvédség tábornokai “az egyenruhát meggyalázva egy pártrendezvényen parádézzanak”.

Kapcsolódó cikkek