katonák akcióban (illusztráció), forrás: pixabay.com

Magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést kapnak a honvéd kadétok

Magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést kapnak a honvéd kadétok

A kormány magasabb ösztöndíjat és ingyenes étkezést biztosít a honvédelmi iskolákban, azaz a honvédelemi tárca irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézményekben tanulóknak. Az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg a Honvédelmi Minisztérium (HM) keddi tájékoztatása szerint.

Azt írták, a kadétok a kilencedik évfolyam második felétől – tanulmányi átlaguktól függően – havi 16-67 ezer forint közötti ösztöndíjban részesülnek majd.

“Az ösztöndíjak február 1-ig visszamenőlegesen módosulnak, a különbözetet egy összegben, a módosítás kihirdetését követő 60. napig térítik meg a tanulóknak”

– tették hozzá.

Közölték azt is, hogy a  honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézmény tanulói szeptember 1-jétől ingyenes étkeztetést is kapnak.

A közleményben idézték Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki azt hangoztatta, hogy

“a fiatalok egyre nagyobb számban mondanak igent a haza szolgálatára és mi ezt az elkötelezettséget támogatni akarjuk”.

A kormány minél többrétű támogatást szeretne nyújtani a honvédelem ügye iránt érdeklődő fiataloknak, mert

“az ország védelméhez nemcsak modern eszközökre, hanem jól felkészült és helyes erkölcsi alapállású és hazafias szemléletű fiatalokra van szükség”

– mondta a miniszter.

Kapcsolódó cikkek