illusztráció

Ötszáz óvodás évkezdését támogatják

Ötszáz óvodás évkezdését támogatják

Az E.ON Hungária Csoport 500 óvodás évkezdését támogatja a mostani oktatási évben, az óvodakezdő csomagok átadása kedden Kaposváron kezdődött. Ezt írta az Ökumenikus Segélyszervezet közleményben.

Az energiavállalat tizedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! nevű segélyakciójához.

“Ötmillió forinttal járult hozzá a koronavírus miatt idén dupla mennyiségű, 2000 iskolakezdési tanszercsomagot adományozó programhoz, és idén ötödször további 5 millió forinttal az óvodakezdő kisgyerekek csomagjaihoz”

– közölték.

Az óvodakezdést segítő felajánlásból Somogyban 250 kaposvári, kastélyosdombói, kürtöspusztai és lakócsai gyerek részesül. Rajtuk kívül 250 budapesti, szolnoki, orosházai, miskolci, boldogkőújfalui, felsődobszai és vizsolyi óvodás kap 10 ezer forint értékű csomagot, amelyben tisztálkodószerek, kézműves-foglalkozáshoz használható eszközök és óvodai ágynemű van – áll a közleményben.

“A támogatás a járvány hatásai miatt is nagy segítséget jelent, hiszen sok rászoruló család került még nehezebb anyagi helyzetbe”

– idézte a közlemény Bacza Barbarát, az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári intézményének vezetőjét.

Kapcsolódó cikkek