forrás: .mediaklikk.hu

Ennyien még soha nem telefonáltak, hogy adni akarnak

Ennyien még soha nem telefonáltak, hogy adni akarnak

Rekordszámú telefonhívás érkezett a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsorában vasárnap, amikor a nap végére több mint 132 millió forint gyűlt össze az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyerekek és fiatalok táboroztatására. Ez hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója elmondta: idén azért gyűjtött a közmédia, hogy még több cukorbeteg gyereket tudjanak táboroztatni. Hozzátette: a nyaralás mellett edukációs funkciót is betöltenek majd a táborok.

“Azoknak a gyerekeknek, akiknek sajnos az élete úgy alakult, hogy nagyon fegyelmezett módon kell reggeltől estig beosztaniuk azt, hogy mikor mit ehetnek, mit csinálhatnak, hova mehetnek, meg kell tanulniuk bizonyos dolgokat”

– magyarázta. Ebben is segítséget nyújtanak majd a táborokban.

A csatornaigazgató tájékoztatása szerint rekordszámú felajánlás érkezett az akció adományvonalára, a 250 forintos hívásokból több mint 30 millió forint gyűlt össze – mondta.  Sok tárgyi felajánlás is érkezett, amelyek közül vasárnap estig 48 tárgy kelt el.

A megmaradt tárgyakra még licitálni tudnak az érdeklődők az akció honlapján.

A jótékonysági akcióba, amely a Duna Televízióban, a Duna World csatornán és az M5 kulturális csatornán volt látható vasárnap, a Magyar Diabetes Társaság, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért és a Sportos Cukorbetegekért Egyesület is bekapcsolódott.

Kapcsolódó cikkek