illusztráció, fotó: pixabay,com

Több mint 214 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

Több mint 214 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

A Jónak lenni jó idei kedvezményezettje a koraszülöttek mentését és szállítását 30 éve végző Peter Cerny Alapítvány volt.
A kampány vasárnap egész napos műsorfolyammal zárult a Duna, a Duna World és az M5 kulturális csatornán.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója elmondta, a közszolgálati médiának fontos vállalása, lehetősége és kötelessége is, hogy advent időszakában felhívja a figyelmet a szeretetre, a segítségre és azokra a szervezetekre, amelyek erre érdemesek.

Kiemelte, ez egy olyan misszió, amelyet nemcsak elkezdtek és folytattak, hanem a jövőben is az akció mellé állnak.

“A Jónak lenni jó nemcsak erről az egy napról szól, hanem a közmédia munkatársainak sok hétnyi munkája van benne, amelyért köszönet illeti őket”

– tette hozzá.

Somogyvári Zsolt, a Peter Cerny Alapítvány szakmai vezetője a műsor zárásakor  arról beszélt, ennek a napnak az óriási eredménye, hogy munkatársaikat a gépkocsivezetőktől a szakasszisztensekig megismerték az emberek.

“Jól esik az az elismerés és szeretet, ami árad felénk és ezt éreztük mindannyian”

– mondta.

Az összegyűlt pénzből egyebek mellett egy vagy két mentőautót fognak lecserélni, biztosan beszerezik a magasfrekvenciás lélegeztetőgépet és lehetőségük nyílik arra is, hogy a kampányban felajánlott négy inkubátor mellé további újakat szerezzenek be.

A műsorban elhangzott, hogy az adományvonal még él és év végéig megvásárolhatók azok a tárgyak, amelyek még nem keltek el.

Kapcsolódó cikkek