forrás: .mediaklikk.hu

A Budapest Honvéd FC dedikált mezt ajánlott fel

A Budapest Honvéd FC dedikált mezt ajánlott fel

A játékosok dedikálták azt az egyedi készítésű ünnepi mezt, amit a Budapest Honvéd FC felajánlott a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelyben eddig több mint 36 millió forint gyűlt össze. Ez hangzott el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című keddi műsorában.

Azurák Csaba, a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója a műsorban elmondta, hogy ezt az egyedi készítésű, a nyakán arany hímzéssel, oldalán oroszlános jelképpel, jubileumi címerrel ellátott ünnepi mezt viselte a csapat a Magyar Kupa döntőben is.

A társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozva hozzátette, hogy az minden közszereplőnek kötelessége, hiszen mennyivel jobb segíteni, mint segítségre szorulni.

A közmédia Jónak lenni jó! című egész napos műsorfolyama december 20-án immár kilencedik alkalommal várja a nézőket és a hallgatókat. A jótékonysági kampány támogatói egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához járulhatnak hozzá. A 13616-as adományvonal tárcsázásával vagy sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

Kapcsolódó cikkek