fotó: pixabay.com

Új évfolyamot indít a Szent Tamás Akadémia

Új évfolyamot indít a Szent Tamás Akadémia

Augusztus végén új évfolyamot indít a Szent Tamás Akadémia. Erről beszélt Kiszelly Zoltán politológus, főiskolai docens a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az akadémia keresztény szellemű, szakkollégium rendszerű, tíz hónapos bentlakásos ingyenes képzést nyújt 21-30 év közti fiataloknak, tananyagukban a természettudományok ugyanúgy helyet kaptak, mint az önismeret vagy az etika.

Kiszelly Zoltán tájékoztatása szerint a fiatalok havonta egy-egy blokkban a különböző tudományterületeket ismerhetik meg a szakma jeles képviselőitől. Három hét intenzív tanulás után minden témát egyhetes tanulmányút zár le, amikor a résztvevők a Kárpát-medencében megismerik azokat a magyar kötődésű helyeket, vagy a magyarság történetéhez, kultúrájához kapcsolódó területeket, amelyeket “egy nemzeti érzelmű keresztény értelmiséginek ismernie kell” – fogalmazott.

Hozzátette, az ingyenes, a képzési időre ösztöndíjat is adó program ötletgazdája Osztie Zoltán plébános volt.

“Elsősorban azokra fiatalokra számítanak, akiknek nemcsak tudást és szemléletet adnak át, hanem közösséget is építenek”

– emelte ki.

Kapcsolódó cikkek