Ők már biztosan elkezdhetik

Ők már biztosan elkezdhetik

Fiatal egyetemisták örülnek

A hivatal tájékoztatása szerint a legmagasabb pontszámra, 470 pontra, a Pécsi tudományegyetem gazdasági idegen nyelvű menedzser képzésén volt szükség. Ezt követi, szintén ebben az intézményben az ápolás és betegellátás-szülésznő szakirány szombathelyi képzése 464 ponttal.

Egyetemi előadóterem, tele fiatalokkal

A harmadik legmagasabb pontszám, 460 pont a Pázmány Péter Katolikus Egyetem romanisztika-spanyol szakirányán kellett.  A felsőoktatási felvételi ponthatárokat hétfőn este hozták nyilvánosságra, az idén mintegy tizenháromezren adtak be kérelmet. A ponthatárok meghatározása a 2011. évi általános felsőoktatási felvételi eljáráshoz hasonlóan történt, a számítógépes algoritmus a jelentkezők révén elért felvételi összpontszám alapján és az adott képzésre felvehető létszám függvényében sorolta be a jelentkezőket.

Fontos különbség volt azonban, hogy azokon a képzéseken, amelyeket már a 2011. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehetett alacsonyabb a július 21-én kihirdetett ponthatárnál.Ha az adott képzés eddig nem indult, a ponthatár akkor sem lehetett alacsonyabb a jogszabályi minimumnál, alapképzési szakok, egységes, osztatlan képzések esetén 200 pontnál, felsőfokú szakképzés esetén 140 pontnál. 

A ponthatárok a felsőoktatási felvételi eljárás hivatalos honlapján, a www.felvi.hu oldalon tekinthetők meg. Idén negyvennégy egyetem és főiskola nyújt pótfelvételi lehetőségeket több száz szakon. A felvettek a felvételi döntésről szóló besorolási határozatot az Oktatási Hivataltól, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

Kapcsolódó cikkek