Lánczi Tamást pénteken az M1 aktuális csatornán arról kérdezték, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő az ATV reggeli műsorában arra az újságírói kérdésre, miért nő a kormánypártok támogatottsága, úgy válaszolt: “sok a patkány Magyarországon”.
Az igazgató úgy fogalmazott, Bangóné Borbély Ildikó nem az MSZP kevésbé ismert politikusa, hanem a párt “első vonalába tartozik”, ez pedig a morális problémák mellett felveti az alkalmatlanság kérdését is. Azért nem döbbent meg a politikus szavain – mondta -, mert az elmúlt időszakban ő és több ellenzéki képviselőtársa is használt már személyeskedő, durva, sőt, helyenként “primitív” hangnemet.
Úgy vélekedett, az ellenzékben mintha verseny alakult volna ki, hogy ki tud durvábbat mondani, de ezzel “kocsmai szintre” jutnak el, például trágárságokat firkálnak fel középületekre, falakra.
Lánczi Tamás az ellenzéki erőviszonyokról azt mondta, a Jobbik támogatottsága az MSZP szintjére süllyedt, tíz százalék körüli. Ez a csökkenés lassan már két-három éve tart, de ebből az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem profitál sokat. Hiszen – tette hozzá – egy párt célja a kormányra kerülés, és bár lehet, hogy most el tudnak venni egymástól 1-2 százalékot, a kormányzóképességük “morzsáit is feláldozzák”.