fotó: pixabay.com

Lánczi Tamás: a tüntetések célja a fekete szavazók aktivizálása

Lánczi Tamás: a tüntetések célja a fekete szavazók aktivizálása

Erről beszélt a politológus csütörtökön az M1 aktuális csatornán az amerikai helyzettel kapcsolatban.

Az elemző szerint terrorszervezet a tüntetések mögött álló “Black lives matter” (“Számítanak a fekete életek”) mozgalom, amely azért jött lére, hogy provokációval aktivizálja a szavazókat.

“A fekete közösség 2016-ban cserben hagyta a választáson a demokratákat, és a párt most is attól tart, hogy nem mennek majd el szavazni”

– tette hozzá.

“A szervezet indítását Soros György kilencmillió dollárral támogatta, az amerikai média többsége pedig szimpatizál velük, ezért az erőszakos cselekményekről nem adnak hír vagy mentegetik az elkövetőket”

– jelentette ki.

“Donald Trump amerikai elnök nehéz helyzetben van, mert ha túl erős intézkedéseket hoz, azzal a fekete szavazókat idegeníti el, ha pedig nem lép fel a tüntetések ellen, akkor a rendpártiak fordulnak el tőle”

– vélekedett Lánczi Tamás.

Kapcsolódó cikkek