A XXI. Század Intézet igazgatója szerint az ellenzék "elengedte" az európai parlamenti (EP-) választást, mert azt látta, hogy nem sok esélye van.
Lánczi Tamás hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, az ellenzéki pártok előtt két út állt, a radikalizálódás, amellyel decemberben kísérleteztek vagy a parlamenti munka. Végül az utóbbit választották, de ebbe “beleszürkültek”, és “eltűntek”.
Véleménye szerint az ellenzék úgy ítélte meg, hogy az önkormányzati választás a fontosabb, ezért már most arra készül.
Lánczi Tamás úgy fogalmazott:
“világos, egyértelmű narratívája (…) egyedül a Fidesznek van arról, hogy miről szól az EP-választás. Az ellenzék beszél össze-vissza mindenfélét (…), nagyon nehéz megmondani, hogy mit képvisel az egyik, és mit a másik ellenzéki párt.”