illusztráció

Újabb óvoda épületének felújítása kezdődött el Szegeden

Újabb óvoda épületének felújítása kezdődött el Szegeden

Uniós támogatással, 200 millió forintból újítják fel a szegedi Gyertyámos utcai óvodát, az önkormányzat 2017 óta több mint kétmilliárd forintot fordított ilyen célra, és jelenleg is folyik két másik épület rekonstrukciója. Erről tájékoztatta a polgármesteri hivatal a médiát.

Az 1960-as években emelt épület – a tervek szerint fél évig tartó – korszerűsítésének költségeiből 89 millió forintot fedez uniós támogatás, 111 millió forint pedig az önkormányzat saját forrása. A következő hónapokban elvégzik a kétszintes, lapostetős, téglaépítésű, 587 négyzetméteres alapterületű, mintegy száz férőhelyes, négy csoportszobás épület hő- és vízszigetelését. Kicserélik a nyílászárókat, feltöltik és lezárják a pincét, akadálymentesítik az épületet, a villamosenergia-igény egy részét pedig a tetőre telepített napelemek fogják fedezni. Cserélik a padlóburkolatokat, a helyiségeket kifestik, és új válaszfalakat helyeznek el, felújítják a vizesblokkokat, a tálalókonyhát és az elektromos-hálózatot. A rekonstrukció kivitelezője a szegedi Alp-Favill ’96. Kft. 2017 óta Szegeden uniós támogatással 2,076 milliárd forintból nyolc óvodát újítottak fel, jelenleg is folyik két épület rekonstrukciója, a program pedig a tervek szerint a Gedói óvoda korszerűsítésével folytatódik – áll a közleményben.

Kapcsolódó cikkek