A gyermekeknek szenteli az idei évet a Zalakarosi Fürdő, ahol a fejlesztések, felújítások jelentős hányada a legfiatalabbak időtöltését szolgálja. Ezt közölte a társaság vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón.
Cziráki László jelezte, ebben az évben 850 millió forintot fordítanak a fürdő fejlesztésére, amiből hamarosan elindul egy 44 férőhelyes ifjúsági szálló kialakítása, a gyerekek fedett vízivilágának felújítása, tavasszal pedig a szabadtéri gyermekmedence korszerűsítése.
Hozzátette, hogy az egész éves programok, akciók, kedvezmények tervezése során is azt tartották szem előtt, hogy Magyarország első élményfürdőjében – ahol tavaly 640 000 látogató fordult meg – a gyerekek, a családosok igényeinek leginkább megfeleljenek.
Novák Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy az idén 55 éve működő Zalakarosi Fürdőnek a 2008-ban indult válságból éppen a gyerekeseknek szánt fejlesztések révén sikerült kilábalnia.