bor, zene, fotó: pixabay.com

Ezzel indít az Óbudai Társaskör

Ezzel indít az Óbudai Társaskör

A Budapesti Tavaszi Fesztivál koncertjei nyitják az Óbudai Társaskör májusi programjait a Kiskorona7-ben, ahol május 2-án és 5-én a Szapporótól Budapestig című kétrészes koncerten japán művészek lépnek színpadra.

“Elsőként Mizuno Juja, Perényi Miklós nemzetközi versenyeken többszörös győztes tanítványa válogat Beethoven, Ligeti, Sztravinszkij, Brahms és Takemitsu műveiből, zongorán kíséri Jamagami Sohei”

– tájékoztatták a szervezők.

A második hangversenyen Mizuno Kaiszei, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongorista hallgatója játssza Beethoven-, Muszorgszkij-, Liszt- és Kodály-darabjait, valamint a modern japán zeneszerzés kiemelkedő alkotója, Hirai Kozaburo művét. Óbuda múltjába és jelenébe enged irodalmi betekintést az Óbudai Anekdoták című program május 6-án, másnap Angliából érkezik a Katona Twins együttes Bachtól Beatlesig című koncertjével, Magyar és bécsi esték címmel Szokolay Ádám zenél május 12-én.

Két ősbemutató – Láng István és Balassa Sándor egy-egy szerzeménye – is elhangzik május 13-án a Párhuzamok tárogatóra című eseményen, amelyen fellép Kiss Gy. László és zenész vendégei.

A Zsidó Művészeti Napok részeként lép színpadra Magyarországon először a The Arab-Jewish Orchestra Nizar Elkhater vezényletével. Koltai Róbert és Geszti Péter lesznek a vendégei Pajor Tamás Lélegző dal című estjének május 31-én. A Triótól zongoraötösig című koncert május 25-én várja a közönséget Rahmanyinov, Grieg és Franck műveivel. Revóczky Ottília hegedűn, Bor Péter brácsán játszik, fellép még a Trió Y. Májusban is folytatódnak a visszatérő sorozatok.

Kővári Eszter Sára interaktív gyermekprogramja május 13-án várja az óvodásokat, 20-án pedig Bölcsiszínház lesz.

A Budapesti Filharmóniai Társaság művészeinek kamarahangversenye május 19-én Botos Veronika (mélyhegedű) és Vida Mónika (zongora) lemezbemutató koncertjével jelentkezik, Czigány György sorozata a Black Blue & Quartettel május 22-én, Bősze Ádám Nagy zenészek, nagy szerelmek című előadásának következő része, Verdiről, 26-án várja az érdeklődőket.
A gyereknap köré szerveződő Óbudai Társas Majálison öt programom vehetnek részt az érdeklődők. Május 27-én Írország és olvasváros című gyerekkoncertjével érkezik Kovácsovics Fruzsi és zenekara.

Szulák Andrea és a Budapest Ragtime Band lép színpadra világslágerek mellett magyar dalokkal, klasszikus dzsessz-sztenderdekkel és néhány különleges feldolgozással.

Másnap a Kicsik mozija várja a legkisebbeket a Kedd Stúdió animációs filmjeivel, műsorban szerepel a Bogyó és Babóca, a Kuflik epizódjai és Naszreddin Hodzsa meséi, majd a Májusi maszkabálon lehet részt venni a FaReMiDo operatársulattal. A társasköri majális záróeseménye a Cimbaliband Szabadon című albumának lemezbemutató koncertje lesz. A csaknem 15 éves együttes zenéjében a kelet-európai életérzés keveredik a népzenével és a modern zenei stílusokkal.

Kapcsolódó cikkek