Potápi Árpád János (archív)

Potápi Árpád János: Ha a kultúrát nem ápoljuk, a semmibe hullik vissza

Potápi Árpád János: Ha a kultúrát nem ápoljuk, a semmibe hullik vissza

A kultúra ápolásának fontosságát hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna megyei Csikóstőttősön, ahol átadták a helyi hagyományok házát.

Potápi Árpád János, aki a térség országgyűlési képviselője is, Kodály Zoltánt idézve azt mondta: az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék meg nem szerzi azt magának.

“Ha a kultúrát nem ápoljuk, nem tanuljuk meg újra és újra, nem adjuk át gyermekeinknek, elvész, a semmibe hullik vissza”

– fogalmazott.

Azt mondta, Csikóstőttős az elmúlt években sokat tett annak érdekében, hogy a község kultúrája ne vesszen el, múltja szervesen illeszkedjen a jelenbe, és a jövő nemzedékei is meg tudják ismerni azt. Az államtitkár arról beszélt, hogy a Dombóvár melletti település 105 millió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból egy három elemből álló projekt megvalósításához, amelynek része a hagyományok háza kialakítása.

“A házat a helyi svábok építették 1938 és 1942 között, a tulajdonosaikat néhány év múlva kitelepítették. A németek egy része itt maradt, akik együtt élnek felvidékiekkel, helyi magyarokkal, és erősítik Csikóstőttős közös kultúráját”

– jegyezte meg. Kitért arra is, hogy hamarosan elindul a Magyar falu program, a kormány mindig támogatni fogja a településeket céljaik elérésében.

Pintér Szilárd, a 950 lakosú község független polgármestere ismertette, a projekt részeként a felújították a helyi horgásztó környezetét és a falu legmagasabb pontján épült kilátónál már meglévő Kneipp-taposót. A hagyományok házában a svábság tradícióit tükröző mezőgazdasági és néprajzi gyűjteményt mutatnak be, valamint állandó kiállítást rendeztek be Károlyi András festőművész alkotásaiból.

Kapcsolódó cikkek