Potápi Árpád János keddi közleményében azt írja, Magyarország érdeke, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarság is békében és biztonságban élhet szülőföldjén. Rámutatott, Ukrajna EU-tagjelölti státuszának a támogatása tehát nemzetpolitikai érdek is, ezért a június 23-24-ei uniós csúcstalálkozón Ukrajna számíthat Magyarország támogatására az EU-tagjelölti státusz ügyében.
Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában mielőbb béke legyen.
“Az elsők között reagáltunk az orosz-ukrán háborúra, és elindítottuk történelmünk eddigi legnagyobb humanitárius segélyakcióját az ukrajnai menekültek megsegítésére. Emellett a jövőben is mindent megtesznek a kárpátaljai magyarság támogatása érdekében: ezért hirdették meg a napokban a kárpátaljai szociális programcsomagot is, amellyel az a cél, hogy a kárpátaljai magyarságnak a rendkívül nehéz helyzet ellenére se kelljen elhagynia szülőföldjét, és helyben tudjon boldogulni”
– tette hozzá Potápi Árpád János.