illusztráció, fotó: pixabay.com

Kínaiak is megnézhetik ezt a darabot a budapesti színházban

Kínaiak is megnézhetik ezt a darabot a budapesti színházban

Kínai feliratozással látható a PIN:OKKIO című előadás a Pesti Magyar Színházban január 18-án.

Mint a teátrum közleményében kiemelik, Európában elsőként a Pesti Magyar Színházban valósul meg kínai feliratozással színházi előadás.

A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a Magyarországon élő kínai családok a magyar kulturális életbe bekapcsolódhassanak.

Mint írják, a színház évek óta elkötelezett a művészeti akadálymentesítés témájában, legfrissebb elképzelése szerint maga a magyar nyelv sem lehet akadály, hogy a színházi élményt teljességgel befogadhassák nálunk élő külföldiek.

A színház elkészíttette Carlo Collodi Pinokkió című műve színházi adaptációjának kínai fordítását, így a színpadi játék szövege végig követhető lesz a kivetítőkön.

A színház kínai partnerei, a CINEMA Magyar-Kínai Művészeti és Kulturális Egyesület és a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület képviselői a 2020-as Kínai Holdújév ünnepkörének egyik eseményévé emelték az előadást. A Gyönyörű Kína – Boldog Tavaszünnep elnevezésű programsorozat szervezéséhez még tavaly csatlakozott a Pesti Magyar Színház.

Februárban további két alkalommal látható a Pesti Magyar Színházban kínai feliratozással a robotfiú története, aki kalandjai során a Távol-Kelet modern világában is szerez életre szóló tapasztalatokat.

Kapcsolódó cikkek