„Hét éves voltam, amikor elhatároztam, hogy artista leszek. Egy kisvárosban, Baján laktunk, és teljesen magával ragadott egy arra járó vándorcirkusz előadása. Az osztályfőnököm viszont hamar letörte a lelkesedésemet, mondván, hogy az artista iskolába csak a tornász dinasztiák gyerekei kerülhetnek be. Így le is tettem róla”
– emlékszik vissza Viktor.
Az élet azonban rácáfolt az osztályfőnökre. Néhány év eltelt, és Viktor Budapestre költözött az édesanyjával. Tizenegy éves volt, amikor a televízióban meglátta az artistaképző éppen ennyi idős gyerekek számára meghirdetett felvételi reklámját. Nem volt kérdés, hogy ott a helye. A többi felvételiző valóban komoly tornász múlttal rendelkezett, sorra mutatták be a szaltókat és más nehéz mutatványokat. Viktor ilyesmit nem tudott, de bízott benne, hogy a felvételiztetők inkább a készségeket és az egyensúlyérzéket figyelik.
„Egész nyáron vártam a levelet, hogy felvesznek. Egyszerűen tudtam, hogy így lesz.”
Minden héten más helyen ébredtünk
A felvételin hetvenből öt gyereket választottak ki. Viktor köztük volt. Nyolc év kollégium következett, délelőtt rendes iskola, estig pedig artista tanulmányok: zsonglőrködés, trapéz, balett, néptánc, dzsezzbalett, pantomim. Az első három alapozó évben még „mindenki tanul mindent”, és később válik el, hogy ki mire szakosodik. Viktornak nem sok választása volt: már 12 évesen egy fejjel magasabb volt mindenkinél, ezért ő főleg tartóemberként vett részt a gyakorlatokban. Kemény munkával ő és néhány társa önálló rúdszámot állított össze, amellyel lehetőségük volt Angliát is bejárni. Öt fiú és két lány utazott egy kicsi lakókocsiban; amikor megérkeztek a bőröndjeikkel, az is lehetetlennek látszott, hogy a csomagjaik beférjenek, nemhogy ők.
„Hét hónap alatt 60 várost jártunk végig, minden héten más helyen ébredtünk. Ez volt az első hosszabb külföldi utunk, nagyon élveztük.”
A csoport azonban hamarosan feloszlott. Így szokott ez lenni, magyarázza:
van, aki szerelmes lesz, van, akinek gyereke születik, vagy úgy dönt, hogy mást szeretne csinálni.
Viktor a pályán maradt: akkori barátnője egy jégszínházas produkcióban dolgozott, csatlakozott ő is a csapathoz. Először csak a sátor felhúzásában segédkezett, majd pár év alatt eljutott oda, hogy technikai vezetőként mintegy 30 ember munkáját irányította.
Eközben az édesanyja úgy döntött, miután tiszességgel felnevelt két gyereket, Amerikában kezd új életet. Viktor is New Yorkba költözött szerencsét próbálni. Ezzel küzdelmes évek következtek. Felkutta az ottani edzési lehetőségeket, és különböző helyszíneken, sokféle különböző tehetséggel együtt gyakorolva fejlesztette-csiszolta a tudását. Ezalatt tulajdonképpen itthoni lakása árát élte fel. Megfelelő vízum híján munkát vállalni nemigen tudott, pénze alig maradt. Az egyik legnehezebb az volt, amikor az őt mindenben támogató édesanyja is rákérdezett, nem akarja-e feladni az álmát, és rendes, hétköznapi munka után nézni.
Mélypontként azonban mégsem erre, hanem egy borda kiugrására emlékszik vissza.
„Akkor már éppen kezdtek volna beindulni a dolgok, kaptam egy kis munkát, egy kötélszámot gyakoroltam egy fellépésre.”
A fellépés helyett viszont egy hónap ágyban fekvés következett – kínzó kényszerpihenő egy olyan ember számára, akinek lételeme a mozgás.
„Azt kérdezgettem magamtól, miért történt ez. Sajnáltam magam. Aztán egyszer csak átkattant valami.”
Elkezdett spirituális témájú könyveket olvasni, motivációs videókat nézni, jógázni és meditálni. Átalakította az étrendjét, leszokott a dohányzásról.
„Elgondolkodtam, hogy is van ez: az egyik oldalról építem magam, én akarok a legügyesebb, a leggyorsabb lenni, a másik oldalról meg rombolom magam. Ezután sok minden megváltozott. Hajlanlban keltem, hogy megcsináljam a gyakorlataimat, és elkészítsem a saját ételemet. Lassan elkezdtek más emberek, új lehetőségek jönni az életembe, és a munkám is sokkal komolyabb lett.”
Két évvel később
Nagy zajt csap, ahogy a Cirque du Soleil magánrepülőgépe leszáll a New York-i Kennedy repülőtéren. A Toruk című show premierjére érkeznek: James Cameron filmre álmodott kék figuráinak világa lenyűgözi a Barclays Center nézőit, óriási a siker. A csapatban egy magyar artista is helyet kapott, akit részben éppen azért választottak be a produkcióba, mert magas, és a na’vik köztudottan magasak. Ez persze leegyszerűsítés, hiszen ennél sokkal több szempontnak kell megfelelelni a bekerüléshez. Viktor is tíz éven keresztül töltötte fel magáról a videókat, hogy a társulat casting csoportja lássa, mit gyakorol éppen. De az tény, hogy a kimagasló tehetségen, zseniális erőnléten, tökéletesen kivitelezett, látványos produkción túl az is szükséges, hogy a jelentkező illeszkedjen az elindítani kívánt show arculatába.
„Nagyon sokan hittek bennem és támogattak engem New York-ban, jó érzés volt megmutatni, hogy mindez nem volt hiába”
– idézi fel az élményt Viktor, aki végül egy dubaji, kaszkadőrként eltöltött időszakot követően kapta meg a neves cirkusz megkeresését. A meditáció azóta is az élete része, nemrég a Transzcendentális Meditációt is megtanulta, amivel nagyon elégedett.
Élet „na’viként”
Viktor azóta járja a világot a társulat tagjaként. A csapat idén a Fülöp-szigeteken, Új-Zélandon és Ausztráliában turnézik, tavaly végigjárták Kanadát, Amerikát és Mexikót, jövőre pedig Ázsia a cél.
„Nem érzek gyökértelenséget. Mindig arra vágytam, hogy utazzak. Úgy érzem, ha már erre a bolygóra születtem, szeretnék minél többet látni belőle. Az otthon ott van, ahol én vagyok”
– vallja. Nem tartja kizártnak, hogy egyszer letelepedjen, de egyelőre azt a helyet nem találta meg, ahol élne.
„Már az is furcsa, ha valahol annyit maradok, hogy megismerjen a boltos. Akkor rájövök, hogy itt már sokáig voltam, ideje továbblépni”
– mondja nevetve.
Választott célja sem éppen a letelepedés irányába mutat. Szeretné magát kipróbálni egy önálló show igazgatójaként, már most három számért ő felel a shown belül. A fellépéseken túl mindig is vonzotta a technikai háttér megszervezése, az emberek összefogása – „a másik oldal”, ahogy ő fogalmaz. Ezen kívül szívesen tanítana is egyszer, akár a budapesti artistaképzőben.
„Szeretek emberekkel foglalkozni, és új célokra mindig szükség van”
– summázza. Hogy lenne mit adnia a fiataloknak, afelől nincs kétség.