fotó: pixabay.com

Felvidék Fesztivált rendeznek a Magyarság Házában

Felvidék Fesztivált rendeznek a Magyarság Házában

A gömöri régió bemutatására fókuszáló, csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen színházi, zenei és irodalmi programokkal várják az érdeklődőket.

“A fesztivál az ínyencségeket hozza el a Felvidékről, elsősorban az egykori Gömörországból, az Útikalauz magyaroknak című sorozatunkban. A felnőttek mellett a gyerekeket is számos programmal, például rendhagyó irodalom- és történelemórával vagy a Juhfia Jankó bábelőadással várjuk”

– mondta Csibi Krisztina, a Magyarság Háza vezetője, aki szerdán az M1 aktuális csatornának és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt.

A rendezvényen csütörtökön a magyar költészet napjához kapcsolódva EndORFin-koncert lesz megzenésített versekkel, pénteken pedig a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja az egyik apropó. Mint az igazgató kifejtette, Soóky László írónak három monodrámáját is bemutatják a fesztiválon: pénteken látható A nagy (cseh)szlovákiai magyar gulyásparti, szombaton a Papa különböző hangszereken hegedül című darab, vasárnap pedig az Egy disznótor pontos leírása, amelyek mind a kisember életét mutatják be a csehszlovákiai szocializmusban.

“Pénteken koncertet ad a Parapács zenekar Agócs Gergellyel, szombaton a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes és a Pósfa zenekar ad műsort”

– tette hozzá Csibi Krisztina.

A gömöri táj szülötte Tompa Mihály, a 19. század egyik kiemelkedő költője is, akinek emlékezetéről, a mai korunkra tett hatásáról interjúkötet született jeles közreműködőkkel, ezt szombaton délután mutatják be a fesztiválon. A Felvidék Fesztivál programjai ingyenesen látogathatóak, de előzetesen regisztrálni kell a magyarsaghazainfo@gmail.com címen.

Kapcsolódó cikkek