budai Vigadó

Evett már vajalját? Ha nem, itt a helye

Evett már vajalját? Ha nem, itt a helye

A Vajdaság kulturális örökségét mutatja be március 9-én a Hagyományok Háza tematikus napja, amelyen tánctanítás, mesemondás, népzenei koncert és gasztronómiai bemutató is várja az érdeklődőket a felújított Budai Vigadóban.

“A délelőtt kezdődő gyerek- és családi programok között kézműves-foglalkozások, népszokások bemutatása, húsvéti készülődés, mesemondás és az óbecsei Kiscimbora táncosaival együtt szervezett gyerekjátékok, gyerekdalok tanulása is szerepel”

– közölte a Hagyományok Háza.

A Budai Vigadó belső udvarán, az Átriumban délután gasztronómiai bemutató és kóstoló lesz, ahol a látogatók ízelítőt kaphatnak a Délvidék jellegzetes ételeiből, italaiból. A kupuszinai Dubacz Éva mákos rétest fog készíteni, a Hertelendyfalváról érkező Varga Erzsébet szentjánoskenyeres gőzfánkot készít, a borász Smit család pedig borkóstolót tart. Ezen kívül különböző édes és sós süteményeket, valamint a Vajdaságban igen kedvelt vajalját (sült vaj) is megkóstolhatják az érdeklődők.

Az adai Pendergő tamburazenekar tamburás mesterkurzust tart, majd bemutatkoznak a Délvidéki régiók – Kupuszina, Hertelendyfalva, Ada, Óbecse és Csóka falvainak – viseletei, népdalai, táncai és népmeséi Csizmadia Anna és Csizmadia János táncosok, Raffai Judit népmesekutató, Lőcsei Antal mesemondó, valamint a Fokos és a Juhász zenekar közreműködésével.

Az egynapos rendezvény ideje alatt eredeti délvidéki folklórgyűjtéseket, Németh Mátyás temerini fotóművész fényképeit és az első vajdasági népművészeti zsűrizés díjnyertes alkotásaiból válogatást tekinthet meg a közönség.

Délután 17 órától az Átriumban közös tánctanítás kezdődik, este a Vajdasági Nagyzenekar ad népzenei koncertet, majd vajdasági táncházra invitálják a látogatókat. A Hagyományok Háza új táncháztematikájához híven elkezdik a Gömöri tájegység táncainak tanítását is. A muzsika hajnali kettőig szól majd a Juhász, a Fokos és a Pendergő zenekar közreműködésével. A Muravidéki nappal elindított tematikus napok rendezvénysorozat ez év őszén a Felvidék bemutatkozásával folytatódik a Hagyományok Házában.

Kapcsolódó cikkek