illusztráció

Uniós támogatással fejlesztik ezt a borászatot

Uniós támogatással fejlesztik ezt a borászatot

Az Ostorosbor Zrt. megkezdte és az év végéig be is fejezi élelmiszeripari beruházását a Heves megyei Ostoroson és Novajon, amelyhez uniós támogatást is igénybe vesz.
A társaság közleménye szerint a fejlesztés a 25 százalékos önerő mellett az Európai Regionális és Fejlesztési Alap társfinanszírozásában 216,52 millió forint vissza nem térítendő támogatással, valamint 222,37 millió forint hitellel valósul meg.

Az Ostorosbor Zrt. a Széchenyi 2020 program keretében a minőségi borok előállításának gyártó- és termelési kapacitását bővíti. Megújulnak a feldolgozás, az érlelés, a tárolás, a palackozás és a minőségellenőrzés folyamataihoz szükséges eszközök és az infrastruktúra, emellett egy acélszerkezetű csarnoképülettel fedik le a kültéri bortároló tartályokat.

A vállalat arra számít, hogy mivel az új eszközök kíméletesebb eljárásokat tesznek lehetővé, javul a termékek minősége.

Az Ostorosbor Zrt. a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 2,1 milliárd forint, 2018-ban 2,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Külföldi értékesítése tavaly megközelítette, tavalyelőtt meghaladta a 100 millió forintot. Adózott eredménye 2017-ben 199 millió forint, 2018-ban 189 millió forint volt.

Kapcsolódó cikkek