A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) csütörtöki közleménye szerint pünkösdkor három fontos eseményt ünnepelnek a keresztények: a Szentlélek eljövetelét, amit Jézus búcsúbeszédében megígért, az egyház alapítását és az “egész világra kiterjedő missziós munka” kezdetét. A Szentlélek kiáradásának bibliai leírása szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli – írták. Úgy fogalmaztak:
“engedjük, hogy Krisztus szeretetének misztériuma átjárja lelkünket és adjunk hálát azért a közösségért, amelyet ő mutat meg nekünk a Szentlélek eljövetele által. Ne fáradjunk el kérni a Szentlélek segítségét, hogy az összetartozás lelke járja át minden ember szívét és az irgalom és a testvéri szeretet ne csak üres szavak legyenek, hanem tettekké válva reményt adjanak embertársainknak a világunkat ma is sújtó nehézségek között”.
Kitértek arra, az MKPK visszavonta a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól március 5-én adott általános felmentést, így a híveknek ismét kötelező vasárnap szentmisén részt venniük.
Ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy tartsák be a járványügyi előírásokat az istentiszteleteken, illetve a plébániai oktatások, közösségi összejövetelek alkalmával.
Azt is írták, a csíksomlyói búcsú, amelyet a pünkösd előtti szombaton tartanak, az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepei közé tartozik. A koronavírus-járvány miatt azonban a testület arra kéri a híveket, hogy idén is lélekben kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba. A Duna TV és a Mária Rádió élőben közvetíti a szentmisét, valamint a kegyhely honlapján, a csiksomlyo.ro oldalon is követhető lesz a szertartás – tették hozzá.