A gyűlölet bűncselekmények száma is csökkenhet, ha kevesebb a muszlim bevándorló

A gyűlölet bűncselekmények száma is csökkenhet, ha kevesebb a muszlim bevándorló

Nőtt az antiszemitizmus a migrációs válság kezdete óta Európa több nyugat- és észak-európai országban a Migrációkutató Intézet legfrissebb kutatása szerint. Ezt mondta Veszprémy László Bernát, az intézet kutatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.

Hozzátette, azt vizsgálták, hogy a hivatalos statisztikákban milyen arányban reprezentáltak a bevándorlók az antiszemita atrocitások elkövetői között Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, Norvégiában és Dániában. Kiemelte, az elemzések azt mutatják, hogy

a vizsgált országokban az antiszemita incidensek elkövetőinek jelentős része, esetenként többsége muzulmán hátterű támadó volt.

Elmondta: Svédországon kívül mindegyik országról elmondható, hogy  a 2014-es gázai konfliktus évében minden addigi – és azt követő – évet meghaladó számú antiszemita indíttatású atrocitás történt. Ebben az évben elsősorban a bevándorló hátterűek támadásainak száma nőtt meg a témával foglalkozó brit kutatók szerint – jegyezte meg Veszprémy László Bernát.

Kapcsolódó cikkek