“Ahol egykor egy jászol állt és angyalok énekeltek, ott ma konfliktus van. Mély sebek keletkeztek, és a béke, a kiengesztelődés távolabbinak tűnik, mint valaha”
– hívta fel a figyelmet.
“A gátak megemelése nem véd meg minket a konfliktusok hatásaitól”
– fogalmazott, majd hozzátette, a Közel-Keleten fellángolt erőszak Hollandiában is feszültségekhez vezet, sokakat tölt el félelem a nyugat-európai országban is. Ugyanakkor hangsúlyozta, a megalkotott holland szabályok, amelyek mindenkire vonatkoznak, kapaszkodót, stabilitást és biztonságot jelentenek mindenkinek. A megfélemlítés, a fenyegetés és sértés, a megkülönböztetés bármilyen formája elfogadhatatlan. Aki ezt választja, lealacsonyítja önmagát és károsítja a közösséget – húzta alá.
“Hibákat elkövetni emberi dolog, de ha tanulunk belőlük, jobb emberekké válunk”
– fogalmazott Vilmos Sándor, majd úgy folytatta:
“ha az energiánkat a megoldások keresésére összpontosítanánk, sokkal többet érnénk el”.
Nem szabad ítélkezni egymás felett, hanem elfogadva az emberi természetet meg kell érteni egymás kétségeit, aggodalmait és a hiányosságokat – jelentette ki.
“Nincs még egy olyan ország, mint Hollandia. Együtt alkotjuk ezt az országot, amely még mindig a világ egyik legjobb helye. Erősségünk az ellentmondások áthidalásában, az ellentétes álláspontok meghallgatására való nyitottságban rejlik”
– tette hozzá beszédben a holland uralkodó.