napnyugta Londonban, fotó: pixabay.com

Koronavírus: így állnak Londonban a védőoltásokkal

Koronavírus: így állnak Londonban a védőoltásokkal

Meghaladta a négymilliót a koronavírus ellen beadott oltások száma az Egyesült Királyságban.

A brit egészségügyi minisztérium vasárnap közzétett összesítése szerint az előző 24 órában 324 233 embert oltottak be a koronavírus elleni vakcinával, így 3 559 179-re emelkedett azoknak a száma, akik az első dózist megkapták. A második adagot eddig 447 261 embernek adták be, így a beadott első és második adagok száma átlépte a négymilliót.

A brit kormány nemrégiben arra helyezte át a hangsúlyt, hogy különösen a veszélyeztetett lakossági csoportokban minél többen a lehető leghamarabb hozzájussanak az első adag vakcinához, így a második adag beadása az első dózis után 12 héttel következhet a korábbi három hét helyett.

Így is azonban immár jóval többen részesültek a vakcinában, mint ahányan a járvány kezdete óta szűrővizsgálatokkal igazolt módon megfertőződtek a koronavírussal. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a szombat este zárult 24 órában 41 364 koronavírus-szűrés eredménye lett pozitív, így az elmúlt egy évben eddig 3 357 361 ember szervezetében mutatták ki tesztekkel az új típusú koronavírus jelenlétét. Tavaly január óta több mint 60 millió koronavírus-szűrést végeztek az Egyesült Királyságban. Az újonnan kiszűrt fertőzések napi száma jelentős ütemben lefelé tart. A szaktárca friss kimutatása szerint a szombaton zárult hét napban 339 956 új koronavírus-fertőződést mutattak ki országszerte, 77 664-gyel, 18,6 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

London, fotó: pixabay.com
Az Egyesült Királyságban december 8-án kezdődött az országos oltási kampány, és a meghirdetett cél az, hogy őszre a teljes felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni vakcinában.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) először – a világon is elsőként – december elején a Pfizer és a BioNTech vállalatok közös fejlesztésű vakcinájának forgalmazását engedélyezte, és a brit oltási kampány december 8-án ezzel az oltóanyaggal kezdődött. Az MHRA a múlt hónap végén az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közösen kifejlesztett vakcinájának alkalmazását is jóváhagyta, és múlt hétfőn ennek az oltóanyagnak a tömeges beadása is megkezdődött az Egyesült Királyságban. A felügyelet múlt pénteken az amerikai Moderna gyógyszergyár által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását is jóváhagyta, de ez az oltóanyag várhatóan csak tavasszal érkezik meg az Egyesült Királyságba.

A brit kormány eddig több mint 350 millió adag vakcinát rendelt, és hivatalos célkitűzése az, hogy február 15-ig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Ez azt jelenti, hogy a 68 millió lakosú Egyesült Királyságban 16 millióan megkapják a vakcinát a jövő hónap közepéig.

Kapcsolódó cikkek