Országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólította el Varga-Damm Andreát a Jobbik vezetése; amennyiben ennek 24 órán belül nem tesz eleget, kezdeményezik kizárását a frakcióból.

Az Országgyűlés háromnapos ülésbe kezd ma, a képviselők délután két órában interpellálhatják a kormány tagjait.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

A DK az egyetlen párt, amelyben nem egy kongresszus küldöttjei, hanem valamennyi, szavazásra jogosult párttag voksolhat a párt elnökéről.
a Parlament épülete

A Jobbik szerint Orbán Viktor elengedte a dolgozók és a nyugdíjasok kezét, a DK Magyarország megosztottságát hangsúlyozta, az MSZP "egyszemélyes fakenews-gyárnak" a Párbeszéd pedig "megfáradt Bástya-elvtársnak" nevezte a miniszterelnököt a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédére reagálva.
Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetõje sajtótájékoztatót tart az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti Konferenciaközpontban 2019. május 26-án, fotó: Balogh Zoltán/MTI

Az MSZP az egészségügyi ellátás javításáért, a nyugdíjasokért és az önkormányzatok érdekében az iparűzési adó jelenlegi szabályainak megtartásáért áll ki az Országgyűlés jövő héten kezdődő tavaszi ülésszakán.