Varga-Damm Andrea: a kormány becsülje meg a postásokat

Varga-Damm Andrea: a kormány becsülje meg a postásokat

A postások munkájának jobb megbecsülését szorgalmazza a Jobbik.

Varga-Damm Andrea, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón sürgette, hogy a kormány, illetve a Magyar Posta vezetése a cég gazdasági eredményeihez mérten becsülje meg a postások munkáját:

emeljék az itt dolgozók átlagbérét és kezeljék a postások körében jelentkező munkaerő-elvándorlást.

Jelezte, míg 2000 és 2018 között a posta gazdasági teljesítménye 4,25-szörösére (51 milliárd forintról 217 milliárd forintra) emelkedett, a postások átlagbére csupán 3,4-szeresére (bruttó 87 000 forintról bruttó 295 000 forintra) nőtt.

Varga-Damm Andrea közölte, 1990-ben az országban még 47 000 postás dolgozott, számuk idén viszont 29 000-re csökkent; a tavalyi évet tekintve a postás dolgozók körében 20 százalékos volt a fluktuáció.

A képviselő szerint a szolgáltatási díjak emelkedését, a levélforgalom változását, a postások létszámcsökkenését és a gazdasági eredményeket is figyelembe véve

“ma a postások átlagbére 483 000 forint bruttó kellene, hogy legyen a jelenlegi bruttó 305 000 forint helyett”.

A politikust kérdezték arról a jobbikos határozati javaslatról, amelynek értelmében az országgyűlési képviselők körében szúrópróbaszerűen drogtesztet kellene végezni, illetve arról a hangfelvételről, amelyben Jakab Péter, a párt elnöke arról beszélt, hogy számára nehéz volt egy asztalnál ülni Gyurcsány Ferenccel.

Varga-Damm Andrea előbbinél megjegyezte, csak remélni tudja, hogy az Országgyűlésben nincs olyan, aki ilyen szer befolyása alatt áll. A kiszivárgott hangfelvételre pedig úgy reagált,

“ma a hazánk sorsa a tét, az a tét, hogy itt lesz-e tisztességes, szociális alapú, nemzeti alapon nyugvó, jólétet teremtő ország vagy sem.”

Mindezek érdekében felszólította az ellenzéket, hogy fejezzék be az egymásra mutogatást, mondván, nem Gyurcsány Ferenc vagy Jakab Péter a fontos, hanem az ország és a képviselők, akik az országot jobbá akarják tenni. Mint fogalmazott: “ezek a piti harcok”, arra szolgálnak, hogy az embereket elbizonytalanítsák.

Kapcsolódó cikkek