Varga-Damm Andrea a téma a Jobbikban

Varga-Damm Andrea a téma a Jobbikban

Országgyűlési képviselői mandátumának visszaadására szólította el Varga-Damm Andreát a Jobbik vezetése; amennyiben ennek 24 órán belül nem tesz eleget, kezdeményezik kizárását a frakcióból. Ez áll a párt elnökségének szerda esti közleményében.

Felidézik, kedden a Jobbik – a téma felelősének, a honvédelmi és rendvédelmi bizottság alelnökének, Varga-Damm Andreának a javaslata alapján –

megszavazta az állami megfigyelőrendszerről szóló salátatörvényt.

Tudjuk, hogy a parlamenti kétharmaddal rendelkező Fidesz elfogadta volna a salátatörvénybe rejtett paragrafusokat nélkülünk is, tehát a szavazataink nem befolyásolták a konkrét döntést.

“A Jobbik frakciója – ha megfelelően tájékoztatják a törvényjavaslat tartalmáról és megfelelően előkészítik számára azt – sohasem adta volna a nevét egy ilyen javaslat elfogadásához”

– írták közleményükben, majd hangsúlyozták, hogy a Jobbik nem egy következmények nélküli párt, ezért a frakcióelnökség felvállalta, elismerte a közvélemény előtt a hibát, ugyanakkor a párt vezetésében feloldhatatlan bizalmi válság alakult ki Varga-Damm Andreával szemben.

“Elvárjuk tőle, hogy vállaljon felelősséget az üggyel kapcsolatosan”

– jelezték, majd hözölték,

ha Varga-Damm Andrea 24 órán belül nem adja vissza a mandátumát, akkor a frakcióvezetés kezdeményezi kizárását a Jobbik képviselőcsoportjából.

Kapcsolódó cikkek