Ezzel foglalkozik most a Jobbik

Ezzel foglalkozik most a Jobbik

Az ellenzéki párt szerint "az aktuális hatalom elkezdett félni", ezt mutatja az is, ahogyan a hozzá közel álló médiumok fellépnek az ellenzéki tüntetések diákkorú felszólalójával szemben.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, “ráküldtek” a lányra egy trágár stílust használó publicistát, mert a fiatal bírálta a Fideszt,

“amelyik egy egész népet, egy egész társadalmat migránsokkal riogat, miközben a közpénzeket lopja”.

Aki félelemkeltésre építi a politikáját, megöli a társadalom lelkét, arra egy fiatal lány nyugodtan mondhatja, hogy alattomos és ocsmány és undorító – fogalmazott, hozzátéve, a diák államfőre használt szavait erősnek és helytelennek tartja. Közölte, az ombudsmanhoz fordul annak kivizsgálását kérve, hogyan kerülhettek nyilvánosságra Nagy Blanka iskolai adatai. Kéri a biztost, hogy ha jogellenességet állapít meg, tegyen feljelentést az ügyben. Az ellenzéki politikus azt is bejelentette, megkeresik a MTVA vezérigazgatóját és a jövő héttől az intézmény éves beszámolója alapján a köztelevízió “átfogó ellenőrzésébe” kezdenek.

Kapcsolódó cikkek