Hétfőre napolta el az amerikai szenátus az úgynevezett költségvetési szakadékról folytatott vitát, miután a hétvégén sem sikerült kompromisszumot találni minden kérdésben, főképpen a legmagasabb jövedelmek után fizetendő adó témájában.

amerikai-japán viszonyA két szövetséges ország kapcsolatainak erősítéséről állapodott meg Abe Sindzó, a japán választásokon győztes Liberális Demokrata Párt vezetője és Barack Obama amerikai elnök keddi telefonbeszélgetésük során.

Az újraválasztott amerikai elnök, Barack Obama és alulmaradt ellenfele, Mitt Romney után nevezte el az elnökválasztás napján világra hozott ikerfiait egy kenyai asszony.

Megkönnyebbüléssel tölti el a Jobbikot Barack Obama amerikai elnök újraválasztása, a demokrata politikus programja ugyanis lényegesen közelebb áll a párthoz, mint a republikánus jelöltté.

Barack Obamát újabb négy évre megválasztották az Egyesült Államok elnökének. A hírt helyi idő szerint kedden éjjel a szavazatszámlálási részeredmények alapján egybehangzóan közölte a Fox News, a CNN és a CBS televízió.

Az Egyesült Államok példás nemzeti összefogással elkerülte a világvégét: a jól szervezett óvintézkedéseknek - és talán a természet kegyelmének - köszönhetően a Sandy hurrikán áldozatainak száma és az okozott károk jóval kisebbek az előzetesen jósoltaknál.

Obama & RomneyNem javított érdemben Barack Obama támogatottságán az, hogy megnyerte a második és a harmadik televíziós vitát, sőt, megszilárdulni látszanak, sőt kicsit még tovább is erősödtek Mitt Romney pozíciói. Ez derült ki a szerdán publikált közvélemény-kutatási adatokból.