Nem menekülhetnek a kémek

Nem menekülhetnek a kémek

kém

Barack Obama aláírása nélkül a törvény keddtől hatályát vesztette volna. A most elhatározott hosszabbítás – amelynek jóváhagyási folyamata pénteken a kongresszusban is lezárult – öt évre szól.

Az úgynevezett külföldi hírszerzési megfigyelési törvényt (FISA) még Jimmy Carter akkori elnök léptette hatályba 1978-ban, majd többször módosították. Ez a törvény szabályozza az elektronikus megfigyelés jogi procedúráját azon személyek esetében, akiknek az Egyesült Államok ellen irányuló kémtevékenységhez, terrorizmushoz lehet köze. Egyebek között a nemzetközi telefonhívások és e-mail üzenetek lehallgatását, illetve ellenőrzését teszi lehetővé előzetes bírósági határozat nélkül. A törvény az amerikai állampolgárokra nem vonatkozik, az ő megfigyelésükhöz, az említett gyanú fennállása esetén, egy 11 tagú különbíróság engedélye szükséges.