Katonák, rendőrök és biztonsági szolgálatok ügynökeinek ezrei vesznek részt hétfőn Barack Obama elnök második, ceremoniális eskütételének biztosításában. Az eseményre a várakozások szerint hatszáz-, nyolcszázezer néző érkezik Washingtonba.

Hosszas pártközi vita és a szavazás többszöri elhalasztása után több mint 50 milliárd dolláros segélyt szavazott meg a hurrikánból lett poszttrópusi ciklon, a Sandy miatt leginkább sújtott államok támogatására kedden este az amerikai képviselőház.

Az amerikai kormányzat nem zárja ki azt az eshetőséget, hogy a 2014-es csapatkivonás után egyetlen amerikai katona sem marad Afganisztánban. Ez derült ki a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadójának helyi idő szerint keddi nyilatkozatából.

A szervezők szerint hatszáz-, nyolcszázezer embert vonz majd az amerikai fővárosba Barack Obama második elnöki eskütétele, ami meg sem közelíti majd a 2009-ben Washingtonba tódult kétmilliós sokaságot.

Barack Obama amerikai elnök aláírta helyi idő szerint szerdán az úgynevezett "költségvetési szakadék" elkerüléséről kötött kétpárti megállapodást.

Az Egyesült Államok republikánus többségű képviselőháza is jóváhagyta (helyi idő szerint) kedd éjjel az úgynevezett "költségvetési szakadék" elkerüléséről kötött kétpárti megállapodást, amely így már csak az elnök aláírására vár.