Az amerikai média szerint Obama győzött
2012-10-23
A CBS és CNN amerikai tévétársaság villámfelmérése szerint egyaránt Barack Obama nyerte az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.
A CBS és CNN amerikai tévétársaság villámfelmérése szerint egyaránt Barack Obama nyerte az amerikai elnökjelöltek harmadik és egyben utolsó tévévitáját.
Ha a világ más országainak állampolgárai is részt vehetnének a novemberi amerikai elnökválasztáson, akkor Barack Obama, a hivatalban lévő demokrata párti elnök elsöprő fölénnyel legyőzné republikánus kihívóját, Mitt Romneyt a BBC Világszolgálatának kedden Londonban ismertetett globális felmérése szerint.
Ünnepélyes szertartással indították útjára hétfőn az Egyesült Államok Nemzeti Arborétumából annak a somfaerdőnek az első száz facsemetéjét, amellyel Washington a messze földön híressé vált tavaszi cseresznyevirágzását kívánja meghálálni Tokiónak.
A Fehér Ház cáfolta a The New York Times című amerikai napilap értesülését, miszerint az iráni atomprogramról szóló közvetlen tárgyalásokról állapodott meg Teheránnal.
Barack Obama nyerte a második elnökjelölti tévévitát. A hírt egybehangzóan jelentette helyi idő szerint kedd éjjel a CNN hírtelevízió és a CBS News.
Egy nappal az amerikai elnökjelöltek első tévévitája után a hivatalban lévő elnök, Barack Obama és kampánystábja tisztességtelen magatartással vádolta meg a republikánus kihívót, Mitt Romney-t.
Újabb támogatást, ezúttal egymillió dollárt ajánlott föl Soros György magyar származású amerikai üzletember a Barack Obama elnök újraválasztását támogató csoportnak, az úgynevezett "super-PAC-nek".
Malia Obama a washingtoni Sidwell Friends School nevű patinás magánintézmény padjában ülve várta az első hétvége beköszöntét a szeptemberi iskolakezdést követően. Diáktársaival ellentétben a tizennégy esztendős lány korántsem az új munkafüzetek és tankönyvek átlapozásával töltötte az előző estét. Designed using Magazine Hoot. Powered by WordPress.