illusztráció, fotó: Kovács Tamás/MTI

Indul a harc az olimpiai csapatba kerülésért

Indul a harc az olimpiai csapatba kerülésért

Péntektől vasárnapig Szegeden rendezik a kajakosok és kenusok következő válogatóversenyét, amelyen az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki csapatba kerülés lesz a tét. A viadalra nézők is kilátogathatnak védettségi igazolvánnyal.
A verseny több számban tulajdonképpen az egyetlen lehetőséget biztosítja a tokiói csapatba kerülésre.

A hétvége egyik legjobban várt küzdelme a női kajak egyesek 500 méteres versenye lesz, erre már a nyitónapon sor kerül. A nevezési lista alapján a négy előfutamban összesen négy olimpiai és kilenc felnőtt világbajnok száll vízre, de utánpótlás vb-győztesből is lesz jónéhány a rajtnál. Óriási várakozás előzi meg az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta szereplését, ő idén először versenyez majd éles körülmények között, de ott lesz a mezőnyben a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, a kétszeres aranyérmes Fazekas-Zur Krisztina és a riói bajnok Csipes Tamara is, továbbá a világbajnok Bodonyi Dóra, Medveczky Erika, Kárász Anna, Hagymási Réka és Gazsó Dorka. A fiatalabb korosztályt a már a felnőttek között is bizonyított Rendessy Eszter, Kőhalmi Emese és Zupkó Vanda képviseli. Hüttner Csaba szövetségi kapitány korábban azt mondta, hogy az első két helyezett tokiói utazónak tekinthető.

Külön érdekesség, hogy szinte ugyanezek a nevek, néhány sprintspecialistával kiegészülve, egymásnak feszülnek majd K-1 200 méteren is.

Párosban Kozák az ötszörös világbajnok Bodonyival ült össze, legnagyobb ellenfelük várhatóan a rutinos Csipes, Medveczky kettős, valamint a fiatal Gazsó, Kőhalmi és Rendessy, Zupkó egység lesz. A férfi egyes olimpiai számokban is nagy csata várható. A legrövidebb távon a friss világkupa-ezüstérmes Tótka Sándor – aki az 500-as négyessel már biztos Eb-induló -, valamint Csizmadia Kolos, Apagyi Levente, Balaska Márk vagy Birkás Balázs érhet oda az első helyre, K-1 1000 méteren pedig újra összecsaphat egymással a vb-címvédő Kopasz Bálint és a tavalyi országos bajnokságon őt legyőző Varga Ádám.

A két hete Szegeden Vargával kvótát szerző Béke Kornél meglepetésre sem egyesben, sem párosban nem áll rajthoz a hétvégi válogatón, így K-2-ben egy friss páros, a Nádas Bence, Kopasz Bálint duó a legnagyobb esélyes, de indul a hatodik olimpiai szereplésére hajtó, 43 éves, háromszoros ötkarikás bajnok Kammerer Zoltán is Gál Péterrel.

A kenu szakágban a férfiaknál már megvan a két olimpiai csapattag Adolf Balázs és Fejes Dániel személyében, és a Balla Virág, Takács Kincső duó is tokiói induló. A hétvége nemcsak az olimpiára, hanem a jövő heti, poznani Eb-re is válogat, így az ötkarikás programban nem szereplő számokban is nagy csaták várhatók. A magyar szövetség honlapja alapján a szegedi versenyre nézőket is várnak a szervezők, a belépés ingyenes, de a járványügyi szabályok szerint csak azok mehetnek szurkolni a Maty-éri pályára, akik rendelkeznek érvényes védettségi igazolvánnyal. A válogató döntő futamait az M4 Sport élőben közvetíti.

A program:

péntek:
előfutamok 9.30, döntők (köztük női K-1 500 m) 17.25

szombat:
előfutamok 10.00, döntők 10.20 és 17.05

vasárnap:
előfutamok 9.30, döntők 15.05

Kapcsolódó cikkek