Két magyar továbbjutott

A három főtáblás magyar párbajtőröző közül Rédli András és Siklósi Gergely bejutott a legjobb 32 közé, Nagy Dávid viszont kikapott az első fordulóban a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

A pénteki program nyitányán Siklósi könnyedén intézte el a venezuelai Francisco Limardót, majd Rédli és Nagy egyszerre lépett pástra két külön teremben. A 2017-ben vb-bronzérmes Rédli a svájci Michele Niggelerrel kiélezett asszót vívott, érződött, hogy mindkét fél tart egy kicsit a másiktól, és nem mer felszabadultan kezdeményezni.

A harmadik harmad utolsó percéig csak a svájci tudott előnybe kerülni, 10-10 után azonban a magyar párbajtőröző először vezetett, és örömében a piros pástról a mellette lévő a főpástra futott fel.

Ezután már az ő elképzelése szerint alakult a párharc, Niggeler idegessé vált, Rédli pedig végül négy tus különbséggel győzött.

Közben Nagy Dávid öt találattal kikapott Dmitrij Alekszanyintól úgy, hogy a világranglistán hatodik helyezett kazah ellenfele végig irányította a mérkőzést.

“Bizonytalanul vívtam, a kazah srác viszont nagyon magabiztos volt”

– értékelt Nagy.

“Gyakorlatilag az asszó elejétől végig futottam az eredmény után. Próbáltam váltani, de ez nem minden esetben sikerült, és amikor nem jó akciót csináltam, meg is büntetett. Azzal mindenképpen elégedett vagyok, hogy első felnőtt világversenyemen a 64 közé jutottam”

– tette hozzá.

A negyedik magyar, Koch Máté nem jutott fel a főtáblára a keddi selejtezőből.

Eredmények:
a 64 között:
Siklósi Gergely-Francisco Limardo (venezuelai) 15-10
Rédli András-Michele Niggeler (svájci) 15-11
Dmitrij Alekszanyin (kazah)-Nagy Dávid 15-10

Kapcsolódó cikkek