forras: https://magyartisza.hu/rendszervaltas

Magyar Péter: ki fog derülni, hogy a Tisza a NER egyetlen valódi kihívója

Magyar Péter: ki fog derülni, hogy a Tisza a NER egyetlen valódi kihívója

Magyar Péter olyan eredményt vár az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választásoktól, ami arra elég, hogy kiderüljön a magyar emberek számára: a Tisza Párt lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) egyetlen valódi kihívója, az a párt, amely 2026-ban le fogja váltani a kormányt.

“Bármilyen eredményt is érünk el, az valószínűleg világraszóló lesz”

– fogalmazott a Tisza Párt eredményváróján megtartott vasárnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten a párt EP-listavezetője.

Ki fog derülni, hogy a Tisza Párt eléri azt, amit egyetlen ellenzéki párt sem tudott elérni az elmúlt 14 évben, “sem a DK, a kék Fidesz, sem a szatellitpártjai” – tette hozzá, majd közlése szerint örülnek a magas részvételnek, mert a választások mindig a demokrácia ünnepét jelentik. Az viszont kevésbé jó, hogy ha “a Fidesz buszoztatja a szavazókat és szavazatokat vásárol”. Az erről szóló bejelentések nyomán feljelentéseket fognak tenni – mondta.

A következő feladat a pártépítés lesz, hiszen sok ezren akarnak belépni a Tisza Pártba, illetve szakértőkkel nekifognak a programírásnak, vagyis “társadalmi szerződést fognak kötni a magyar emberekkel”.

Megjegyezte, hogy a Fidesszel ellentétben, amely “adófizetői tízmilliárdokat költ a kampányára és az ellenfelei lejáratására”, a Tisza Párt átláthatóan gazdálkodott a kampánya során.

“Nem mikroadományokat kapnak, nem gyűjtenek ládikákba pénzt, csak átutalással lehet támogatni a Tisza Pártot”

– mondta.

A továbbiakban furcsának nevezte, hogy a Fidesz az LMP jelöltjét, Vitézy Dávidot támogatja, miközben “a Fidesz propagandája szerint az LMP háborúpárti párt”.

Ezek szerint a Fidesz egy háborúpárti főpolgármesterjelöltet támogat – mondta, majd közölte, azért nem szavazott egyik főpolgármester-jelöltre sem, mert “az egyik Gyurcsány embere, a másik pedig a Fideszé”. Amennyiben pozíciókat szereznek a Fővárosi Közgyűlésben, ügyek mentén fognak együtt dolgozni a főpolgármesterrel, semmilyen formális pozíciót nem vállalnak – mondta Magyar Péter. Jelezte: ha lesz elegendő képviselőjük ahhoz, hogy a DK és a Fidesz önállóan ne tudjon döntéseket hozni, akkor előfordulhat, hogy beül a közgyűlésbe.

Kapcsolódó cikkek