A közel egyhetes programsorozat nulladik napja a beköltözés és készülődés jegyében telt, majd este a nagyszínpadon a Hooligans fellépését követően a Tankcsapda koncertje következik. Kedden délutántól már nagy számban érkeztek a résztvevők az Olt-parti fürdőváros kempingjébe.
A táborlakók igyekeztek sátraikat felállítani, a délutánt egy kisebb zápor zavarta meg, míg a szervezők a színpad előtti területet és a helyszíneket rendezték, de estére már a lacikonyhák, kifőzdék és sörcsapok is megnyitottak.
Estére a közéleti beszélgetéseknek otthont adó rendezvénysátrakat is berendezték, a 34. Tusványos hivatalos megnyitóját szerdán délelőtt tartják. A budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Tusványosként emlegetett rendezvénysorozata vasárnap hajnalig tart. Az idei Tusványos 71 partnerszervezettel közösen 40 rendezvényhelyszínt működtet.
A mintegy ezer előadót felvonultató, közel 500 programról az internetes honlapon vagy a Tusványos mobilalkalmazáson tájékozódhatnak a résztvevők.
Idén is nagy hangsúlyt kapnak a politikai és közéleti előadások, a négy nap alatt több magyarországi és romániai magyar politikus is jelen lesz, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a kormány számos tagja, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és a szövetség számos politikusa.
A főbb témakörök között szerepel a világpolitika helyzete, Donald Trump amerikai elnök megválasztásának hatása, az Európai Unió, Magyarország és a térség helyzete, lehetőségei, a háború és a védelmi rendszerek megerősítése, gazdasági és mezőgazdasági témák, a nemzeti régiók, nemzeti kisebbségek, kisebbségi jogok helyzete, a hagyományos Kárpát-medencei nemzetpolitikai kerekasztal.
Emellett egészségügyi, oktatási és kulturális témák, gyermekprogramok is lesznek. Az erdélyi témák között van a parajdi bányakatasztrófa, Székelyföld fejlesztési lehetőségei, a székely megyék, valamint a szórvány és tömb együttműködése. A politikai beszélgetések mellett kulturális, szórakoztató programokból is nagy a kínálat, irodalmi, színházi események, népzene és táncház várja az érdeklődőket. Kulturális programokat kínál az idén visszatérő Magyar Teátrum Sátor, a Kriza János Csűrben Pál István Szalonna programfelelős biztosítja a minőségi népzenei-, népművészeti programot. Kedden az Udvarhely Néptáncműhely bemutatja a Ritka magyar – Kallós Zoltán emlékére című produkcióját.












